Együtt a diplomáig

Helyszín

Mali
Bamako

A program célja, hogy az École Chérifoula iskola már végzett illetve utolsó
éves, 9. osztályos tanulóit is tovább támogassuk középiskolás, és majd
esetleges egyetemi tanulmányaik végzése során. A középiskola Maliban 3 éves.

A havi 3.000 Ft támogatási összeg, mely ösztöndíjként kerül kifizetésre, a
diákok számára  nagy értéket képvisel, mert ezt a tanuláshoz szükséges
tanszerekre, egyenruhára tudják költeni.

Az összeg számukra történő átadását Mme Sissoko, az École Chérifoula
igazgatónője vállalta.

Az ösztöndíj feltétele az első évet követően, hogy minimum 12/20-as
tanulmányi átlagot érjenek el a középiskolában és ne ismételjenek évet.

A diákok eredményeiről, bizonyítványáról folyamatosan tájékoztatjuk a
támogatókat.

Támogatottjainkkal itt ismerkedhetsz meg.