Úton Bamakóba

Szerző: 
Morris Andrea
magyar

Vajon hol jártunk?

2018. november 19.

Az áruk importja nehezített. Vízumot se adnak könnyen. A kormány nem szereti a turistákat, a lakosság viszont annál inkább. A világ 5. legbiztonságosabb országaként is említik, ugyanis minden sarkon áll egy rendőr.

Algériában jártunk. Bamakóba jutáshoz ez alkalommal az Air Algérie-t választottuk,  így a csatlakozás miatt egy napot Algírban kellett töltenünk. A turista itt fehér holló, pedig a lakosság kedvességből, segítőkészségből csillagos ötöst érdemel.

Mit is tudtunk meg egy nap alatt erről a városról? A város egy szinte szabályos félkör öblöt ölel körül. Házai szinte mind fehérek, de a különböző kerületekben eltérő stílusuak.  Az építészet a berber hagyományokon felül, az ottomán uralmat, majd a francia gyarmatosítás, és a kelet-európai barátság éveit is magán viseli. Az előkelő kormánynegyedben szinte Marseilles-ben érezzük magunkat szokásos francia bérházak között, míg egy kicsit odébb a kasbah környékén a házak kopottabb fehérek és külső egyszerűségben, de belső szépségükben tetszetősek. A városközpont körül viszont messze elnyúlóan tipikus panel lakótelepek láthatóak a repülőről. Talán ezek közül jó néhányat épp Magyarország épített még annak idején 70-es - 80-as években?

A városban a forgalom óriási. Szinte megbénul a város a reggeli és esti csúcs idején. Itt nem motorból, hanem kocsiból van annyi mint Bamakó utcáin. Vasárnap érkezünk, ami itt munkanap, így a csúcsforgalmat rögtön ki is próbálhatjuk.

A világ egyik legkedvesebb idegenvezetőjével akadunk össze, aki szívesen mesél történelemről, családról, politikáról, iszlámról. Érezni, hogy értékeli az érdeklődést. Olyan az érzésem, mint, amikor a 80-as években hozzánk jöttek nyugatról és magamra emlékszem az idegenvezető nyitottságában lelkesedésében.

A látnivalók között volt egy-két múzeum, a világ legnagyobb mecsete (még épülőben) és az Afrikai Notre Dame templom is. A világ legnagyobb épülő mecseténél a körülöttünk lévő helybéliek (muzulmánok) egyhangúan megfogalmazzák a kritikát, hogy miért ezt kell építeni, miért nem inkább kórházat épít a kormányuk, vagy lakásokat. Idegenvezetőnk szerint a gazdasági elvándorlás egyik fő oka a lakáshiány. Ugyan törvény szerint járna mindenkinek ingyen lakás, ám az épülő lakásokba csak a kormányközeli emberek költözhetnek, így az átlag fiataloknak semmi esélyük a szüleiktől való elköltözésre.  Az egészségügy, a kórházak helyzete pedig romlik napról napra.

Számomra a legérdekesebb látnivaló az Afrikai Notre Dame templom, amit még a franciák építettek. Kialakításában egy barátságos egyvelege a keresztény relikviáknak napsütéssel és mór színességgel. Még a türkiz csempék sem hiányoznak az oltár körül. Ami pedig különösen megragad az a felírat az oltár felett: “Imádkozzunk a keresztényekért és a muzulmánokért!

Mielött újra repülőre szálltunk, betértünk még egy helyi étterembe kecskehúst enni kuszkusszal sámlin ülve. Nagyon finom!

Algirből az utolsó emlék mégis a határőr marad, aki megpróbál meggyőzni minket útlevél ellenőrzéskor, hogy maradjunk még egy kicsit Algériába, vagy legalább jöjjünk vissza hamarosan hosszabb időre. Lehet, hogy ő nem értesült arról, hogy a kormány nem szereti a turistákat?

Most pedig irány Bamakó!